Érettségi utáni elektronikai technikus – emelt szintű – képzés az Eötvösben

Amennyiben érdeklődik az elektronika iránt, szeretne ilyen területen képesítést szerezni, technikusi munkakörben dolgozni, esetleg kellő szakmai alapra szert tenni az egyetemi továbbtanuláshoz, vagy a felvételi pontjainak számát növelni, akkor várjuk az elektronikai technikusi képzésünkön.

Adja be mihamarabb a jelentkezését!

A képzés feltétele: érettségi bizonyítvány.

A 2016/2017-es tanévtől az elektronikai technikus szak tanulói ösztöndíjban részesülnek*, hiszen hiányszakmának minősül. Az ösztöndíj összege az első szakképzési évfolyam első félévében tanulónként egységesen 10000 Forint havonta, majd a tanulmányi eredménytől függően havi 10-30 ezer Forint lehet, a második félévtől.

eltech_2017

Az elektronikai technikus alapvető feladata az ipari környezetek, vállalatok gyengeáramú berendezéseinek és a hozzájuk kapcsolódó villamos hálózat, irányított berendezés üzemeltetése, a rendszerek dokumentáció alapján történő megépítése, beüzemelés, javítása. Erősáramú munkatársaival felügyeli a villamos hálózaton létesített betáplálási, valamint fogyasztói pontokat. Az ő feladata az irányítás,- és vezérléstechnikai rendszerek installációja, üzemeltetése, karbantartása. Munkája során alkalmas az erős-, illetve gyengeáramú áramkörök tervezésére, valamint azok szimulációjára. Eredményesen alkalmazza a speciális tervező-szoftvereket. Méréstechnikai ismeretei széleskörűek: tisztában van a mérési metódusokkal, a szükséges mérésekhez alkalmas a megfelelő mérőműszerek kiválasztására, valamint szakszerűen alkalmazza azokat. Birtokosa a villamos biztonságtechnikai előírásoknak. Mérnöki irányítás mellett elektronikus berendezések tervezésével, építésével, üzemeltetésével, karbantartásával és javításával kapcsolatos feladatokat végez. Alkalmazza az infokommunikációs technológiák vívmányait, azokat programozni is képes.

Az ipari elektronikai technikusi végzettség a következő munkakörökben adhat lehetőséget: energiaelosztási-, gyengeáramú villamosipari-, jelzőberendezés-, koncert-fény-, koncert-színpad-, valamint távközlési technikus. Nem elhanyagolható tény, hogy a felvételi pontszám is növelhető eme végzettséggel, szakirányú továbbtanulás esetén. A megszerzett képesítés kiváló alapul szolgálhat a műszaki területeken történő továbbtanulás esetén (pl.: villamosmérnök, mechatronikai mérnök, hadmérnök).

Jelentkezni lehet az iskola Virág utcai épületében (Kaposvár, Virág u. 32.)

*forrás => A Magyar Közlöny 2015. évi 149. számában megjelent a 2016/17. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről  és a 2016/17. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről szóló 297/2015. (X.13.) Korm.rendelet: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK15149.pdf, 106. oldal